fogyókúra beszámoló - bocsika

» mannka
2012. máj. 10. 9:00

Haladok az önmegvalósítás útján. Már 3 hete járok fitness klubba, töretlenül BKV-val járok, figyelek a kajára, s megiszom a napi legalább 2 liter folyadékot. (S ezt nem light Colából teszem, mert tudom most már, hogy míly szörnyű vétek is volt az a testemnek, hogy évekig szinte csak azt fogyasztottam.) Este csak lightosan eszem, próbálok többször kis adagokat enni. Próbálom nem feladni, s kihozni magamból a maximumot.

Egyenlőre túlnyomó fogyást nem tudható a magaménak, de mivel hosszú távra tervezek, nem is ez a cél, hanem inkább az életmód váltás. Ami viszont remekül megy.

Férjem próbálgat időnként kisebb-nagyobb cselszövéseket szőni, hogy megakadályozzon e cselekedetemben, s pláne teszi úgy, hogy mindeközben rá a gyanú árnyéka se vetülhessen, ám én átlátok a szitán, s hősiesen ellenállok. (Pld. napjában 5x mondja el, hogy megint olcsóbb lett a benzin, miért járok még mindig BKV-val?.. na és ilyenek) Persze ez is a ragaszkodás egyik formája, de azért jobban bírnám, ha inkább támogatna, mintsem gátolna. Főként, hogy a legtöbb problémája neki van a súlyomat illetően. De ebbe most nem kívánok belemenni.

A lényeg, hogy kitartok. És mit több: még élvezem is. :-))


címkék:
kategóriák:
még nincsenek kommentek

Nagy elhatározások

» mannka
2012. ápr. 24. 9:08

Nagy életmód változásba fogtam. Letettem az autót. Ha nem is teljesen, mert az utam egy részét egyenlőre azzal teszem, de leginkább BKV-val utazom majd eztán. 12 év pihi után fura lesz. Nagyon hozzám nőtt már a kocsi. De egyrészt a benzin árak is csak erre ösztökélnek, másrészt meg ez is része a nagy tervnek: az életmód változásnak.

Meguntam, hogy csak sírok a kilók miatt, de tenni nem teszek érte, csak meresztem a seggem a kocsiban, majd itt az irodában. A jó alakot nem adják ingyen, azért tenni kell. Így hát ez az első fázisa a nagy változásnak, s vele egy időben tornázni is elkezdek. Beiratkoztam egy ún. fitness clubba, ahol szintén ma kezdek... Na, ez is furi lesz, még soha sehova sem jártam. Viszont megelégeltem, hogy a kilók mindig csak gátoljanak. "Nem megyek fitness clubba, mert biztos mindenki kinézne.. stb." Tojok rá... megyek, tornázok, élvezem a változatosságot, az új környezetet, az embereket, s ennyi..

Ennyi jár nekem. :-)

Próbálom építgetni magam. Egyensúlyba hozni magam. Mostanában egyre több ilyen klub hirdeti az egyensúly szót.. de valahogy nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, pedig lehet benne valami. Ezt lenne jó megtalálni. Akarok karriert is, de szeretnék otthon is helyt állni. Nem csak harcedzett, lepusztult anya lenni, hanem csinos, kívánatos, mosolygós nő is.. Nem feltétlen csak feleség, hanem végre nő.

Nem tudom, merre tovább, csak előre.

 


címkék:
kategóriák:
2 komment

Learning English

» mannka
2012. márc. 6. 13:03

Nem könnyű visszatérni, úgy hogy napokig szinte eszembe sem jut a blog. Nyilván oly sok minden történt mostanság...

Az említett, rettegett tréning elnapolódott. Valahogy elnéztem az időpontot, s csak mostanság lesz. Ez már vajh az öregség jele? Rémes vagyok. Lett volna még egy hét, s mégsem igazán használtam ki. CD-n hallgattam angolt, próbáltam fordítgatni, s megfogalmazni magamban néhány szituációs feladatot. Mutasd be magad, a családodat, a munkádat. Fogalmazd meg a munkáddal kapcsolatos problémákat.. Merthát ugye erről fog szólni a tréning. Készülj fel néhány hülye témával, mint például, hogy tetszik a tavasz Budapesten? Jártál-e már nálunk? Have you ever been to... Nem, én még sosem jártam Párizsban, de egyszer mindenképp elmennék. Neked van-e családod...  What books/movies/boys interest you? és társai... Próbálok néhány intelligensnek látszó szófordulatot megjegyezni, mint például: ezenfelül, összegezve, egyrészt, másodrészt, továbbá, szerény véleményem szerint, az én javaslatom az lenne, hogy...  Tele van már a fejem ezekkel a baromságokkal. :-)

Tegnap néztem az Éden Hotelt. Hogy vártam... s mennyire nem érdekelt aztán mégsem. Nem az én világom, s egyre csak távolodom.

Fogyózni kéne, de nem visz rá a lélek. Túl sok minden kavarog bennem. Mennyire gyenge dolog ez, erre fogni mindent, s egyhelyben topogni, mintha így jobb lenne.

Életkedv: 0
Esély, hogy ez változik: 0


címkék:
kategóriák:
még nincsenek kommentek

The Great Comeback

» mannka
2012. febr. 24. 12:54

Rég nem jártam errefelé. Évek óta abbahagytam az írást, de folyamatosan éreztem, hogy hiányzik az életemből.

Remélem, túl sok visszajáró olvasóm nem lesz. Látnák, nem sok minden változott az életemben, s ez azért elég rémes érzés.

Más cégnek dolgozom ugyan, de ugyanazt a munkát csinálom jószerivel, ugyanott és ugyanazokkal az emberekkel..

Ugyanazt a házasságot nyögöm a mai napig. S sokszor ugyanolyan elcseszettnek érzem az egész életemet, mint régen.

Vannak hiányjelek, vannak veszteségek, de nyilván akadtak örömök is, sikerek, ahogyan épp kudarcok is.

Mostanság túlontúl sokat foglalkoztat a karrier. Ez egy új dolog az életemben. Tán csak a megfelelni akarás késztet erre, fene tudja. Úgy érzem, ideje lenne kezdeni valamit az egész életemmel, karrieremmel. Annyi mindent szeretnék kipróbálni, s annyira nem jutok egyről a kettőre, hogy az már rémes. Nyilván nem ezt írnám be egy motivációs levélbe. Néha nemzetközi ügyeket intézek, s tökre szeretem. Végre használom a nyelvet, tanulok. Ez a legfőbb problémám, s fő gátja a karrieremnek: egyrészt a passzív nyelvtudás, hiszen nincs alkalmam minden nap használni, másrészt a görcs, s blokkolás, ha ki kell nyitni a számat angolul, másrészt meg, hogy rohadtul nem ragad rám semmi. Olvasgatok szakszövegeket, angolul nézek filmeket angol felirattal.. s végülis szinte értek mindent, épp csak beszélni ne kelljen.

Próbálok erre ráfeküdni. Egyenlőre nem sok sikerrel. Nagyjából ez mozgat. Talán, mert jövő héten lesz egy ügyfélszolgálati tréning, melyen angolul lesznek majd előadások, s nem igazán kéne beégni a főnökök előtt.... Jaj... csak ezt éljem túl!

Hát.. nem volt egy nagy átfogó körkép az életemből, de most csak ennyire futotta.

Hurrá... újra blogolok. Látjátok? :-)

 


címkék:
kategóriák:
2 komment

Mottó

Friss kommentek
Archívum
Iratkozz fel
 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog